Oldalainkat 186 vendég és 0 tag böngészi

   
Szöveg méret

2017. június 16. - SULI-HÓD levelezős tanulmányi verseny

2017. június 16. - SULI-HÓD levelezős tanulmányi verseny

A SULI-HÓD levelező tanulmányi versenyen az alsó tagozatból 72 tanuló vett részt a 4 fordulós versenyen, amit lelkesen és eredményesen oldottak meg.
Oklevelet kapott minden résztvevő, könyvjutalomban részesült az első, második és harmadik helyezést elért versenyző.

Hanyi Gergely 1.a
Hamar Csanád 1.a
Pummer Kincső 1.a
Dovák Soma Kálmán 1.b
Völfinger Emma 1.b
Gál Tamás 2.a
Bárdos Anna Zsófia 2.b
Seres Júlia Zsuzsanna 2.b
Tőzsér Laura 3.b

Örülünk, hogy iskolánkat 15.000 forint értékű könyvcsomaggal is jutalmazták.


2017. június 1. - Tanulmányi versenyek győzteseinek fogadása

2017. június 1. - Tanulmányi versenyek győzteseinek fogadása

A megyeházán fogadták, és jutalmazták azokat az általános iskolás diákokat, akik tanév közben valamilyen tanulmányi versenyen megyei illetve országos szinten kimagasló eredményeket értek el.

A meghívottak között volt Dovák Szonja Klára is, iskolánk 7.a osztályos tanulója, aki az Országos Általános Iskolai Tanulmányi Verseny megyei fordulóján német nyelvből első helyezést ért el. 

Felkészítő tanára: Sulyokné Borsodi Edit


2017. május 30. - "Reading in English"

2017. május 30. - "Reading in English"

Ismét szépen szerepeltünk a 2016/17-es év második félévében megrendezett "Reading in English" versenyén. Angol nyelvű olvasmányok közül választhattak a gyerekek, s a művel való megismerkedés után három kérdéssort kellett kitölteniük.
A 2017. május 25-i eredményhirdetést és díjátadást követően, helyezéseink a következők:

Pető Tünde (7.a)  3.szint, 6. helyezés,

Buró Sofia (8.b)  4.szint, 3. helyezés,

Nyilas Kende (9.a)  5.szint, 2. helyezés.

Felkészítő tanáraik: Dr. Somogyi Istvánné, Németné Prokaj Franciska, Demeter Krisztina.


2017. május 26. - XI. Regionális Középiskolai Rajzverseny

2017. május 26. - XI. Regionális Középiskolai Rajzverseny

Az EKE Gyakorlóiskolában 2017. május 26-án rendezték meg a XI. Regionális Középiskolai Rajzversenyt.
A versenyen három megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye legjobbjai versenyeztek, akik a megyei versenyeken az első három helyezésükkel továbbjutottak.

Iskolánkból Boza Flóra Lili 10.a osztályos tanulónk jutott be a versenyre és kategóriájában, (csendélet) a 3. helyezést érte el.

Felkészítő tanára: Ferenc Tamásné


2017. május 18. - 10. Pneumobil Rajzpályázat

2017. május 18. - 10. Pneumobil Rajzpályázat

Az Aventics Hungary Kft. 10. Pneumobil Rajzpályázatán az 1-2. osztályosok kategóriájában Baranyai Balázs 2.b osztályos tanulónk 3. helyezést ért el. A rajzpályázat témája: A te emlékezetes pillanatod.

Felkészítő tanára: Herman Judit CJ

 


2017. május 16. - Környezetismereti Csapatvetélkedő

2017. május 16. - Környezetismereti Csapatvetélkedő

Az Egri Pedagógiai Oktatási Központ Környezetismereti Csapatvetélkedőt hirdetett meg a 4-5. évfolyamosoknak. Iskolánként 1-1 3 fős csapat képviselhette magát. A verseny ismeretanyaga mindkét évfolyamon: a Fertő-Hanság Nemzeti Park természeti értékei, a 2017-s év élőlényeinek (8) ismerete és általános tájékozottság természet- és környezetismeretből.
A verseny 2 fordulóból állt. Az 1. fordulóban a felkészülhető témákból voltak játékos, több kompetenciát érintő feladatok, míg a 2. fordulóban általános ismereteket kértek számon. A két évfolyam egyszerre versenyzett, ám értékelésük külön történt. A 4. évfolyamon az 1. fordulóban a 4.b csapata teljesített a legjobban. A két forduló összesítése után a következő eredmények születtek:

4. évfolyam (4.b) Dovák Bodza, Kovács Máté, Vas András 2. helyezés
5. évfolyam (5.b) Faludi Mátyás, Képes Pééter, Völfinger Ábel 6. helyezés

Felkészítő tanáraik: Pájer Andrea CJ, Baksáné Czibak Imelda


2017. április 25. Szent Johanna Gimi Országos Levelező Verseny

2017. április 25. Szent Johanna Gimi Országos Levelező Verseny

„Egy gimi, ahova mindenki szívesen járna.”

A Zalakomári Művelődési Ház az idei tanévre egy olyan országos levelezős versenyt hirdetett, amelynek témája a népszerű, fiatal írónő, Leiner Laura Szent Johanna Gimi című ifjúsági naplóregény-sorozata. A 9 kötethez kapcsolódó 9 fordulós csapatversenyt 8-11. évfolyamos tanulóknak hirdették meg. Mindegyik fordulóra egy 90 kérdésből álló feleletválasztós tesztet és egy 10 kérdéses feladatsort kellett kitölteni, valamint egy projektmunkát elkészíteni az adott kötet valamelyik kulcsfontosságú eseményével kapcsolatban.

Iskolánkból 2 csapat nevezett, de csak az egyiknek sikerült mind a 9 forduló feladványait visszaküldenie. A csapat tagjai a 10.a osztály diákjai: Bolyki Jázmin, Hajdu Ivett és Nagy Julianna. Ők a versenyen részt vevő 373 csapat közül a 35. helyen végeztek.

Felkészítő tanáruk: Hervai Ágnes Teréz.


2017. április 28. - XI. Heves megyei Középiskolai Rajzverseny

2017. április 28. - XI. Heves megyei Középiskolai Rajzverseny

A XI. Heves megyei Középiskolai Rajzversenyen, amit az EKE Gyakorlóiskolában rendeztek 2017. április 28-án hat diákunk - Fehér Simon István, Lenkey Zoltán Botond, Tikovits Gitta és Francia Márton Levente 9.a osztályos, Boza Flóra Lili, Előházy Martin 10.a osztályos - vett részt.

Tanulmányrajz (csendélet) kategóriában Boza Flóra Lili 2. helyezést ért el, Fehér Simon István témakibontás (illusztráció) kategóriában pedig különdíjat kapott.

Felkészítő tanáruk: Ferenc Tamásné

 

 


2017. április 25. - Művészeti pályázat középiskolásoknak

2017. április 25. - Művészeti pályázat középiskolásoknak

Kecskemét Megyei Jogú Város, a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár és a Kecskeméti Katona József Gimnázium Katona József születésének 225. évfordulója alkalmából művészeti pályázatot hirdetett középiskolás diákok (9-12. osztály) számára az alábbi témákban:
A Bánk bán című dráma férfialakjaihoz kapcsolódó képzőművészeti alkotások készítése. Egy elképzelt színpadi előadás plakáttervének, vagy színpadkép-díszlettervének (min. 3 helyszínnel) vagy jelmeztervének (minimum 3 szereplőre) elkészítése szabadon választható technikával max. A/3-as méretben.

Iskolánkból Somogyi Ágota 12.a osztályos tanulónk három jelmeztervvel nevezett be erre a pályázatra és különdíjban részesült. Díjazás: 10.000 Ft értékű könyvutalvány.

A pályázatokat szakmai zsűri bírálta el: Patkós László képzőművész, művészeti pedagógus, Virág Ágnes művészettörténész, Mészáros Mariann grafikus, művészeti pedagógus.

Felkészítő tanára: Ferenc Tamásné


2017. március 31. - "Hétköznapi hősök" olvasóverseny

2017. március 31. - "Hétköznapi hősök" olvasóverseny

Egyáltalán nem mondhatják, hogy unalmas volt a tanévük azoknak, akik a Hebe Kft. „Hétköznapi hősök” olvasóversenyére beneveztek. E tanulók között olvasott iskolánk 5.b-s tanulója, Sashalmi Lenke is, s hétről hétre, fordulóról fordulóra oldotta meg a Gergő és az álomfogók című ifjúsági regényhez kapcsolódó érdekesebbnél érdekesebb feladatokat.

Fáradozásának nem is maradt el a jutalma. A napokban lezárult versenyen nagyszerűen szerepelt, s pontszámai alapján az országos 4. helyezést szerezte meg.

Felkészítő tanára: Sulyokné Borsodi Edit


2017. március 25. - "Természet Varázsa" Komplex Természettudományos Csapatverseny

2017. március 25. - A "Természet Varázsa"
Komplex Természettudományos Csapatverseny

A 7. évfolyamosoknak meghirdetett, "Természet Varázsa" Komplex Természettudományos Csapatverseny országos döntőjébe Bambuk Beáta és Pető Tünde 7.a osztályos tanulóink jutottak. A március 25-i egész napos rendezvényre, az ország különböző helyeiről érkeztek csapatok, melynek helyszínéül az EKE Gyakorlóiskolája szolgált. A két fős csapatoknak plakátot kellett készíteni és bemutatni a környezetvédelem vagy a fenntartható fejlődés témaköréből, majd kémiából és fizikából gyakorlati és elméleti, biológiából és földrajzból elméleti tudásukról adhattak számot. A szoros versenyben iskolánk diákjai a középmezőnyben végeztek.

Felkészítő tanáraik: Baksáné Czibak Imelda, Ferenc Tamásné, Palotás László


2017. március 21. - X. Országos Internetes Tanulmányi Verseny

2017. március 21. - X. Országos Internetes Tanulmányi Verseny

A Mozaik Kiadó szervezésében megrendezésre kerülő X. Országos Internetes Tanulmányi versenyre iskolánkból 16 fő nevezett be több tantárgyból. Néhány tanulónk kiváló eredményért ért el, melynek eredményeként továbbjutottak a 2017. április 8-i országos döntőbe.

Dovák Soma (1.b) Matematika, Általános műveltség
Dovák Bodza (4.b) Anyanyelv, Általános műveltség
Juhász Máté (3.b) Környezetismeret
Kocsis Marcell (3.b) Matematika, Környezetismeret, Anyanyelv

Köszönet a szülőknek, mert ez a verseny komoly otthoni munkát igényel!


2017. március 17. - nyelvÉsz vetélkedő - összesített eredmény

2017. március 17. - nyelvÉsz vetélkedő - összesített eredmény

A 2017. március 17-i nyelvÉsz verseny iskolánkban rendezett megyei fordulójának összesített eredménylistája megtekinthető: ITT.

Minden versenyzőnek és felkészítő tanárának gratulálunk az elért eredményhez!

 

 


2017. március 18. - XXI. Országos Mesevetélkedő

egriward2017. március 18. - XXI. Országos Mesevetélkedő

7 mérföldes csizmában heted 7 határon át

A vetélkedő célja a mesék, az olvasás népszerűsítése a kisiskolás korosztály körében, hiszen ezek révén nem csak a gyermekek fantáziája és olvasástudása fejlődik.
 
A gyermekkorban megízlelt csodás történetek a személyiségfejlődésre és életszemléletre is pozitív hatással vannak, érdemes hát minél többet megismerni közülük. Erre tökéletes alkalom a mesevetélkedő.
A versenyre megyénkből 18 általános iskola 82 csapata nevezett. A Forrás Gyermek- és Ifjúsági Házban szombaton 19 Eger és környéki, valamint Hatvan és környéki csapat versengett, hogy bekerülhessenek a megyei döntőbe. A területi vetélkedőben az általános iskolák 2-3-4. osztályos csapatainak legjobbjai mérték össze tudásukat.
Iskolánkból:

Mesegondnok: Juhász Bálint, Lövei Klára, Nagy Zsófia, Radnai Szabolcs (3.a)
Áfonykák: Csiszár Borbála, Ferenczi Loretta, Tőzsér Laura, Verebélyi Dóra (3.b)
Agytörők: Czakó Jázmin, Soltó Julianna, Marsi Bendegúz, Veres Ákos (4.a)
Wardos Manók: Dovák Bodza, Hegedűs Patrícia, Kovács Máté, Vas András (4.b)

A csapatok előzetes feladatokat is kapnak az egyes fordulókhoz. Csapatjelvényt, névtáblát kellet készíteniük és verset is írtak. A megyei döntőre Egerben kerül majd sor április 8-án, immáron a legjobb kilenc csapat részvételével.

Iskolánkat ezen az utolsó helyi fordulón az Áfonykák csapata - Csiszár Borbála, Ferenczi Loretta, Tőzsér Laura, Verebélyi Dóra - képviseli, akik harmadik helyen kerültek a megyei döntőbe.

Felkészítő tanárok: Sárallyai-Csipes Zsófia, Hágenné Labanc Anna, Tóthné Szigetközi Erika, Pájer Andrea CJ


2017. március 17. - nyelvÉSZ Vetélkedő

2017. március 17. - nyelvÉSZ Vetélkedő

A NyelvÉSZ, országos anyanyelvi verseny iskolai fordulója után a megyei döntőbe jutott tanulóink 2017. március 17-én mérték össze tudásukat az iskolánkban.

Sziráczki Zita (1.a), Csuhay Botond (2.a), Zsilvölgyi Csege (2.b), Nagy Zsófia Ilona (3.a), Hamar Botond (3.b), Kocsis Marcell (3.b), Kovács Máté (4.b)

Felkészítő tanáraik: Freistákné Mezei Zsuzsanna, Elek Judit, Herman Judit CJ, Sárallyai-Csipes Zsófia, Hágenné Labanc Anna, Pájer Andrea CJ

Az eredmények megtekinthetőek: ITT.

Az országos döntőbe évfolyamonként minden megyéből a legeredményesebb tanuló jut. Tanulóink az utóbbi években is képviselték iskolánkat, az idén Szegeden, május 6-án kerül megrendezésre az országos döntő, melyen Kocsis Marcell 3.b osztályos tanulónknak szurkolhatunk.

 

 


2017. március 11. - Bolyai Természettudományi Csapatverseny

2017. március 11. - Bolyai Természettudományi Csapatverseny

„ Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben.”

Bolyai Csapatversenyt a matematika, illetve magyar nyelv és irodalom tantárgyak mellett 2014-től természettudományból is megrendezik.

A Bolyai Természettudományi Csapatverseny az évfolyamonként aktuális természetismeret, biológia, kémia, fizika, földrajz tantárgyak anyagára épül. A feladatok sosem egyszerű kérdésfeltételek, hanem egymásra épülő rendszerek, melyek komoly odafigyelést, és általános ismeretanyagot igényelnek.

A versenyre iskolánk 3.b osztályából egy négy fős csapat nevezett be. A körzeti forduló után, melyet írásbeli munka formájában bonyolítottak le izgatottan várták az eredményt. A Hunnia Észak régióban (mely Borsod –Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs – Szatmár-Bereg megyét foglalja magába) az induló 57csapat közül a 2. helyen végzett az Iskolai baglyok csapata. A magas pontszámnak köszönhetően meghívót kaptak a március 11-i országos döntőre.

A délelőtti írásbeli forduló után az első hat csapat délután szóbeli fordulóban is összemérte tudását. Az országos legjobb 12 csapatból a 2. helyen végeztek.
A csapat tagjai: Juhász Máté, Kocsis Marcell, Pap Hédi, Utassy Réka Mária

Felkészítő tanáruk: Hágenné Labanc Anna


2017. március 7. - Zrínyi Ilona Matematikaverseny

2017. március 7. - Zrínyi Ilona Matematikaverseny

2017. február 17-én pénteken, a Zrínyi Ilona Matematikaverseny agyafúrt feladatainak megoldásain dolgoztak a diákjaink. A munka koránt sem volt könnyű, ám a diákjaink ezúttal is remek teljesítményt nyújtottak.

Az évfolyamonkénti legjobb eredményeink:

2. évfolyam Pozsonyi Gergő
93 pont Megyei 5. helyezés
3. évfolyam Kocsis Marcell
82 pont Megyei 11. helyezés
4. évfolyam Hadobás Mátyás,
Zsilvölgyi Zsombor
69 pont
69 pont
Megyei 42. helyezés
Megyei 44. helyezés
5. évfolyam Dovák Lola Sára
77 pont Megyei 26. helyezés
6. évfolyam Baranyai Réka
91 pont Megyei 30. helyezés
7. évfolyam Dovák Szonja Klára
104 pont Megyei 12. helyezés
8. évfolyam Péter Jácinta
69 pont Megyei 33. helyezés

A 2017. március 7-i megyei ünnepélyes eredményhirdetésen díjazták Pozsonyi Gergő 2.b osztályos tanulónkat. Csapatban, a 2. évfolyamosok érték el a legszebb eredményt, megyei 4. helyen végeztek.

Felkészítő tanáraik: Herman Judit CJ, Sárallyai-Csipes Zsófia, Hágenné Labanc Anna, Tóthné Szigetközi Erika, Pájer Andrea CJ, Németi Judit, Szánthó Dezsőné, Sztrapkóné Nagy Dorottya


2017. február 22. - Wardos sikerek az OATV-n

2017. február 22. - Wardos sikerek az OATV-n

Az Egri Wardból az idén is többen beneveztek az idei Országos Általános Iskolai Tanulmányi Verseny megmérettetésére angol nyelvből. A számos versenyző közül az idén is továbbjutott az iskolai fordulóból Rabóczki Gréta, aki már nyolcadik éve iskolánk tanulója és aki ezúttal sokat javított tavalyi első fordulós eredményén, hiszen az ötödik helyről várja a második fordulót, amit márciusban rendeznek. Itt már a megye legjobbjaival szemben kell helyt állnia.

Felkészítő tanára: Németné Prokaj Franciska

Hosszú évek kihagyása után német nyelvből is volt indulónk: Dovák Szonja Klára 7. osztályos tanuló, aki először vett rész ezen a versenyen, ám nem talált legyőzőre a városban és rögtön az első helyen jutott tovább a megyei fordulóba, amit szintén márciusban tartanak.

A következő hónap tehát sok izgalmat tartogat, nagyon szurkolunk a további jó helyezésekért.


2017. február 18. - Dugonics András Matematika Verseny

2017. február 18. - Dugonics András Matematika Verseny

A Dugonics András Matematika Verseny 1. fordulója után, 2017. január 18-án a verseny a 2. fordulójához érkezett. Az 1. fordulóból Dovák Bodza Márta (4. osztályos)  Dovák Lola Sára, Képes Péter, Szabó Sára (5. osztályos), Oancz Kornél, Seres Nóra Kinga (6. osztályos), Bambuk Beáta, Dovák Szonja Klára, Ferenczi Kristóf, Pető Tünde (7. osztályos), Bárdió Cintia, Penyaskó Karina, Szűcs Kinga, Urbán Anna Tünde, Lukácsi Boldizsár, Péter Jácinta, Rabócki Gréta (8. osztályos) tanulóink jutottak tovább. A 2. fordulóban kidolgozandó feladatok már igazi kihívást jelentettek a versenyzőknek, akik lelkesen dolgoztak, hogy minél több helyesen megoldásuk legyen. Az összesített listát követően kiváló eredmények születtek.

Az országos összesítés utáni legjobb végeredményeink:

4. évfolyam Dovák Bodza Márta
212 induló közül 46. hely
5. évfolyam Képes Péter 529 induló közül 102. hely
6. évfolyam Seres Nóra Kinga 343 induló közül 64. hely
7. évfolyam Pető Tünde
Dovák Szonja Klára
418 induló közül 46. hely
418 induló közül 47. hely
8. évfolyam Penyaskó Karina 604 induló közül 78. hely

Felkészítő tanáraik: Pájer Andrea CJ, Németi Judit, Szánthó Dezsőné, Sztrapkóné Nagy Dorottya


2017. január 23. - Irodalmi pályázat

2017. január 23. - A magyar kultúra napja alkalmából meghirdetett irodalmi pályázat

Az Eger Megyei Jogú Város által a magyar kultúra napja alkalmából meghirdetett irodalmi pályázaton Donkó Rebeka és Koncz Katalin 13.n osztályos tanulóink 2. helyezést érték el a Kisasszonyok tollából – levelezés a XIV. század fordulójáról című közösen írt episztola formájú munkájukkal.

Magyartanáruk: Nyitrai Katalin.

 


2017. január 12. - "Kétértelmű" című Vizuális Verseny

2017. január 12. - "Kétértelmű" című Vizuális Verseny

Az Eszterházy Károly Gyakorlóiskola és Pedagógiai Intézet "Kétértelmű" címmel Heves megyei Általános Iskolai Vizuális Versenyt hirdetett. A kétfordulós versenyen, az általános iskola 5-6. évfolyamos kategóriában, Béres Alíz 6.b osztályos tanulónk a döntőben 1. helyezést ért el. Miklós Hanna 5.a osztályos tanulónk munkáját kiállították. 7-8. évfolyamos kategóriában Buro Sofia 8.b és Rabóczki Gréta 8.a osztályos tanulóink képei is kiállításra kerültek.

A képek megtekinthetők az EKMK Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban.

Felkészítő tanáruk: Ferenc Tamásné


2017. január 6. - Bolyai Matematika Csapatverseny

2017. január 6. - Bolyai Matematika Csapatverseny

"Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben."
Bolyai János

A Bolyai Matematika Csapatverseny körzeti fordulóját 9-12. évfolyamosoknak, 2017. január 6-án bonyolították. Diákjaink a Hunnia-észak (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Pest megye Dunától keletre eső része és a Csepel-sziget) körzetben, normál gimnáziumi kategóriában versenyeztek, ahol mindkét csapatunk a középmezőnyben végzett.

9. évfolyam Agócs Enikő, Balázs Dóra, Katrinák Zétény Ádám, Nyilas Kende 81 pont
11. évfolyam Boros Nikolett, Kiss Noémi Boglárka, Molnár Adrienn, Szabó Zsófia 94 pont

 Felkészítő tanáraik: Gulyás Mónika Éva, Németi Judit, Palotás László


2016. december 15. - "Reading in English" angol nyelvű verseny

2016. december 15. - "Reading in English" angol nyelvű verseny

Ismét szépen teljesítettünk az őszi "Reading in English" angol nyelvű versenyen. A feladat továbbra is egy választható angol nyelvű könyv elolvasása s a művel kapcsolatos feladatlapok kitöltése volt. A résztvevők között voltak Bolyki Jázmin 10.a osztályos, és Rabóczki Gréta 8.a osztályos tanulóink is, akik az első kategóriában 99,2 %-ot értek el. Végül Simon Réka  8.a osztályos tanulónk a második kategóriában nyerte el a 2. helyezést, míg a legmagasabb kategóriában induló Boros Nikolett (11.a) harmadikként végzett.

Felkészítő tanáraik: Dr. Somogyi Istvánné, Németné Prokaj Franciska, Palmer Katalin


2016. december 9. - Varázstorony vetélkedő

2016. december 9. - Varázstorony vetélkedő

Az egri Eszterházy Károly Egyetem Varázstorony egysége (Természettudományi Pályaorientációs és Módszertani Központja) az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Heves Megyei Csoportjával közösen a 2016-2017-es tanévben is Varázstorony Vetélkedő címmel háromfordulós versenyt szervez. Az idei verseny témaköréül a Csillagászati és fizikai érdekességeket választották.

A 2016. december 9-i első fordulón a 7.a egy ingyenes varázstoronybeli látogatás- és különprogramban részesült. A vetélkedő második és harmadik fordulója már egyéni megmérettetés formájában kerül megrendezésre a továbbjutók között.

Felkészítő tanáruk: Ferenc Tamásné


2016. november 23. - Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny

2016. november 23. - Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny

2016. november 23-án rendeztük meg a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny iskolai fordulóját, amelyen diákjaink tudásukat nemcsak a tollbamondás, hanem egy helyesírási feladatsor megoldása során is összemérhették.
Az évfolyamonkénti első helyezettek jutnak tovább a megyei fordulóba. Ők a következők:

5. évfolyam Sólyom Dorina (5.a)
6. évfolyam Seres Nóra Kinga (6.a)
7. évfolyam Bambuk Beáta (7.a)
8. évfolyam Simon Réka (8.a)


Felkészítő tanáraik: Hervai Ágnes Teréz és Sulyokné Borsodi Edit


2016. december 7. - Implom József Helyesírási Verseny

2016. december 7. - Implom József Helyesírási Verseny

2016. december 7-én rendeztük meg az Implom József Helyesírási Verseny iskolai fordulóját a gimnáziumi tanulók részére, amelyen diákjaink tudásukat egy tollbamondás és egy helyesírási feladatlap megoldása során mérhették össze.
Az első két, legtöbb pontszámot elért helyezett jut tovább a megyei fordulóba.

    Felkészítő tanár:
1. helyezés Kiss Noémi Boglárka (11.a) Nagyné Gazsi Diána
2. helyezés Oláh Barbara (9.a) Hervai Ágnes Teréz

2016. november 21. - Ételízesítőnk, az olvasás című esszépályázat

2016. november 21. - Ételízesítőnk, az olvasás című esszépályázat

A Debreceni Ady Endre Gimnázium tanárai által az Olvass többet! határtalanul-magyarul nemzetközi irodalmi vetélkedő 10 éves jubileuma alkalmából meghirdetett Ételízesítőnk, az olvasás című esszépályázaton iskolánk végzős diákja, Koncz Katalin különdíjban részesült meghatározó könyvélményének színes bemutatásáért.

Felkészítő tanára: Nyitrai Katalin

 


2016. november 18. - X. Dürer Matematika Verseny

2016. november 18. - X. Dürer Matematika Verseny

Az 5-8. évfolyamosok számára 2016. november 18-án rendezték meg az X. Dürer Matematika Verseny helyi fordulóját, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye részvételével.

Az érdekes feladatok megoldására két csapatunk vállalkozott. Mind a két csapat remekül vette az akadályokat, ennek következményeként az induló 33 csapat között igen előkelő helyezéseket szereztek.

B kategória
(7-8. évfolyam)
Ferenczi Kristóf, Pető Tünde, Pozsonyi Balázs (7.a) 7. helyezés
B kategória
(7-8. évfolyam)
Bambuk Beáta, Dovák Szonja Klára, (7.a) Lukácsi Boldizsár (8.a) 17. helyezés

Felkészítő tanáraik: Sztapkóné Nagy Dorottya, Németi Judit


2016. november 15. - Gárdonyi Géza Próza- és Mesemondó Találkozó

2016. november 15. - Gárdonyi Géza Próza- és Mesemondó Találkozó

Bolyki Imre 1.b osztályos tanulónk a 45. Gárdonyi Géza Próza- és Mesemondó Találkozó megyei fordulóján, a zsűri Arany mesemondó díját kapta.

Felkészítő tanára: Garamszeginé Varga Lilla

 

 

 


2016. november 11. - "Célra tarts!" honvédelmi verseny

2016. november 11. - "Célra tarts!" honvédelmi verseny

Két hónapja hirdette meg a középiskolások számára honvédelmi versenysorozatát a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár.
A középiskolás diákokból álló csapatok részére kiírt verseny elsődleges célja az, hogy megismertessék a középiskolás diákokkal a Magyar Honvédség működését és feladatait, így népszerűsítve a fiatalok körében a szervezetet. A hagyományteremtő szándékkal elindított Célra tarts! vetélkedők előválogatójában az öt főből álló csapatoknak katonai vonatkozású kommunikációs anyagokat (plakátterveket, videókat, interjúkat, fiktív rendezvényterveket) kellett készíteni. A középdöntőbe huszonöt csapat jutott, ők 2016. november 11-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban mérték össze tudásukat.

Iskolánkból az Előházy Martin, Fogas Dániel András, Hajdú Anna, Hortobágyi Réka és Tóth Gergő István (10.a) alkotta 5 fős csapat vállalkozott a versenyzésre. Már az előválogatóra kiváló tervekkel készültek, aminek meg is lett a jutalma. A csapat a középdöntőben derekasan helytállt, végül a 14. helyet szerezték meg, a döntőbe kerülésről csupán 6 ponttal maradtak le.

Felkészítő tanáruk: Nyitrai Katalin


2016. november 8-9. - Szép Magyar Beszéd Verseny

2016. november 8-9. - Szép Magyar Beszéd Verseny iskolai forduló

2016. november 8-án és 9-én tartottuk a Szép Magyar Beszéd Verseny iskolai fordulóját, amelynek idei mottójául a verseny névadójának, Kazinczy Ferencnek egyik gondolatát választottuk:

„A nyelv olyan, mint az ég íve a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával.”

És ezt a színvilágot szólaltatták meg azok a diákjaink, akik színvonalas, hangulatos szövegolvasásukkal töltötték meg a versenynek helyszínt adó közösségi termünket.
A verseny iskolai fordulóját három kategóriában hirdettük. Minden előadónak egy szabadon választott, értekező jellegű szöveget kellett felolvasnia, utána pedig a korosztályának megfelelő kötelezőt. A zsűri értékelése alapján az eredmények az alábbiak szerint alakultak.

  5-6. évfolyam 7-8. évfolyam 9-13. évfolyam
1. helyezés Kovács Laura (6.a) Bambuk Beáta (7.a) Csikós Dóra Emese (11.a)
2. helyezés Sashalmi Lenke (5.b) Buro Sofia (8.b) Szepesi Glória Virág (9.a)
3. helyezés Batki Dóra (6.b) Török Karolina Blanka (7.a) Kelemen Petra (11.a)


Felkészítő tanáraik: Nyitrai Katalin, Sulyokné Borsodi Edit, Nagyné Gazsi Diána, Hervai Ágnes Teréz


2016. október 27. - Bolyai Matematika Csapatverseny

2016. október 27. - Bolyai Matematika Csapatverseny

"Az összedolgozás képessége az egyik legnagyobb érték az életben."
Bolyai János

Minden tanév októberében rendezik meg az országos Bolyai Matematika Csapatversenyt. Az idén is minden évfolyamon, több csapattal képviseltük iskolánkat. "Az együttműködés évében", a versenyző csapataink tagjainak kooperációja remelkül sikerült, a lelkes csapatmunka kiemelkedő eredményeket hozott.

3. évfolyam Hamar Botond, Juhász Máté, Kocsis Marcell 3. helyezés
3. évfolyam Bak Ádám Zsolt, Lövei Klára Mária, Juhász Bálint Pál, Nagy Zsófia Ilona 17. helyezés
4. évfolyam Marsi Bendegúz, Hadobás Mátyás, Soltó Julianna, Veres Ákos 21. helyezés
4. évfolyam Dovák Bodza, Seres Kata, Kovács Máté, Zsilvölgyi Zsombor 25. helyezés
5. évfolyam Bak András Mátyás, Mezei Hunor Bence, Török Csaba Attila 20. helyezés
5. évfolyam Faludi Mátyás Lajos, Skultéti Dorka, Képes Péter, Szabó Bence 30. helyezés
6. évfolyam Baranyai Réka, Papp Ármin József, Nagy Zsolt Ferenc, Seres Nóra Kinga 2. helyezés
7. évfolyam Ferenczi Kristóf, Pető Tünde, Pozsonyi Balázs 6. helyezés
7. évfolyam Bambuk Beáta, Dovák Szonja Klára, Sütő Ágnes 10. helyezés
8. évfolyam Benedek Miklós, Jalecz Anna, Lukácsi Boldizsár, Péter Jácinta 19. helyezés

Az ünnepélyes díjátadóra megyénként az első 6 helyezettet hívják, s a helyszínen hirdetnek eredményt. A 2016. október 27-i díjátadóra három csapatunk és felkészítő tanáraik kaptak meghívást az eredményes munkájukért.

Ezúttal Heves és Nógrád megyéből összevontan hirdettek eredményt, s ebben a mezőnyben a 3. osztályosok az előkelő megyei 3. helyet, a 6. osztályosok a megyei 2. helyet, a 7. osztályosok a megyei 6. helyet szerezték meg. Eredményes munkájuk az utóbbi évek legnagyszerűbb helyezéseit hozták iskolánknak. Munkájukért Hágenné Labanc Anna és Sztrapkóné Nagy Dorottya tanárnők is elismerésben részesültek.

Felkészítő tanáraik: Hágenné Labanc Anna, Sárallyai-Csipes Zsófia, Tóthné Szigetközi Erika, Pájer Andrea CJ, Szánthó Dezsőné, Sztapkóné Nagy Dorottya, Németi Judit


2016. október 23. - "Egy fiktív Heves megyei település eseményei az 1956-os forradalom idején" pályázat

2016. október 23. - "Egy fiktív Heves megyei település eseményei az 1956-os forradalom idején" pályázatt

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára a MNL Heves Megyei Levéltára "Egy fiktív Heves megyei település eseményei az 1956-os forradalom idején" címmel hirdetett pályázatot. Donkó Rebeka 13.n osztályos tanulónk pályamunkája elismerésben részesült.

Az Friss szelek, fényes szelek fújnak... című kiállítás megnyitóján készült felvétel megtekinthető: ITT.


2016. október 23. - "Emlékezz Velünk!" rajz- és fotópályázat

2016. október 23. - "Emlékezz Velünk!" rajz- és fotópályázat

A Nemzeti Filmtörténeti Élménypark "Emlékezz Velünk" címmel rajz- és fotópályázatot írt ki, melyre több tanulónk nyújtotta be pályázati anyagát. Rabóczki Gréta, Simon Réka (8.a), Urbán Anna, Erdélyi Lili (8.b), Boza Flóra Lili, Szekula Panna (10.a) és Somogyi Ágota (12.a) készített alkotásokat. Somogyi Ágota 12.a osztályos tanulónk pályázatát a 2016. október 23-i ünnepélyes eredményhirdetésen díjazták, 2. helyezett lett.

Felkészítő tanára: Ferenc Tamásné


2016. október 17. - Az Egri Vár Napja alkalmából rendezett rajzpályázat

2016. október 17. - Az Egri Vár Napja alkalmából rendezett rajzpályázat

A mese gyógyír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek.
Mosoly mindenki lelkére.

Csernik Szende

Minden évben október 17-én, a török ostromlók felett aratott diadal évfordulóján rendezik meg az Egri Vár Napját. Ezen a napon került sor a Népmese napjához kapcsolódó rajzpályázat eredményhirdetésére,melynek idén A kis kondás című mese volt a témája. A gyermekek feladata, hogy megjelenítsék az általuk legérdekesebbnek tartott jelenetet, szereplőt szabadon választott technikával. Bodnár Eszter 3.b osztályos tanulónk rajzával  1. helyezést ért el.


2016. október 15. - Gárdonyi Géza Vers- és prózamondó Verseny

2016. október 15. - Gárdonyi Géza Vers- és prózamondó Verseny

2016. október 15-én tartottuk meg a Gárdonyi Géza Vers- és prózamondó  Verseny iskolai fordulóját. Az előzetes megmérettetés után az alsó tagozat minden  osztályából 3-3 gyermeket hallgathatott meg  a közönség.  A meghívott zsűri /Pauer Erika és Vasné Varga Zita a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Könyvtárosai valamint Ungvári Zsófia 11.a osztályos tanulónk/ két részben, megalapozott indoklással értékelte az előadott meséket és verseket.

  1-2. évfolyam 3-4. évfolyam
1. helyezett Bolyki Imre Ferenc (1.b)
Czibere Gréta (3.b)
2. helyezett Drahos Csilla (1.a)
Seres Katalin (4.b)
3. helyezett Buday Soma (2.b)
Dovák Soma Kálmán
(1.b)
Veres Ákos (4.a)
Soltó Julianna
(4.a)
Közönségdíj Buda Hunor (2.b)
Czibere Gréta (3.b)


Így a Forrás Szabadidő Központban rendezett versenyen mese kategóriában az 1.b osztályos Bolyki Imre Az okos leány című magyar népmesével, vers kategóriában a 3.b osztályos Czibere Gréta vehet részt Romhányi József Kecskére káposzta című költeményével.

Ez a délelőtt mindannyiunk számára élvezetes volt, hiszen az összes kisdiák lelkesen készült erre a programra és örülhettek egymás sikerének.

A versenyen készült képgaléria elérhető a képre kattintva.


2016. október 12. - Házi tematikus versmondó verseny

2016. október 12. - Házi tematikus versmondó verseny

2016. október 12-én iskolánk Szent Margit terme adott helyet az idei tanévben második alkalommal megrendezett, az istenkeresés témában meghirdetett házi tematikus versmondó versenyünknek, amelyen három korosztály szerepelt. Korcsoportonként más-más volt a kötelező istenes vers. Az 5-6. évfolyamon József Attila Betlehemi királyok, a 7-8. osztályosoknak Ady Endre Az Úr érkezése, a gimnazistáknak Ady Endre Hiszek hitetlenül Istenben. Minden versenyzőt dicséret illet, mert előadásmódjukon érezhető volt az alapos felkészülés. Jó kiállású diákok értelmesen tagolt, érzelmileg mélyen átélt versmondásait hallhattuk. Elmondhatjuk, hogy összességében megvalósult az a gondolat, amelyet a versenyfelhívás mottójául választottunk:

„A vers a könyvben halott. Keltsd életre!” (Kosztolányi Dezső)

Minden versmondó diák emléklapot kapott, a helyezettek oklevelet. Ők a következők:

  5-6. évfolyam 7-8. évfolyam 9-13. évfolyam
1. helyezett Bozó Virág Csenge Lukácsi Boldizsár Hajdú Anna
2. helyezett Pap Ármin József Csikós Bálint Árpád Kormos Noémi
3. helyezett Tikovits Fülöp Bertalan Dovák Szonja Klára Bolyki Jázmin

Felkészítő tanáraik: Hervai Ágnes Teréz, Sulyokné Borsodi Edit


2016. szeptember 17. - "Az év meséje" pályázat

2016. szeptember 17. - "Az év meséje" pályázat

"Az év meséje" pályázaton, Dovák Szonja Klára 7.a osztályos tanulónk "Gomb első éjszakája" című művével 3. helyezést ért el.

 

 


2016. szeptember 1. - Szimba rajzpályázat 2016

2016. szeptember 1. - Szimba rajzpályázat 2016

A Generali Biztosító Szimba rajzpályázatának idei témája "Játék közben is biztonságosan!" volt. A pályaművek értékelésekor korcsoportonként 25 nyertes pályázatot választottak ki, ezekből határozták meg az első három helyezettet. A 11-14 éves korcsoportban iskolánk két tanulójának pályaművét is díjazták. Buro Sofia 8.b osztályos, és Rabóczki Gréta 8.a osztályos tanulóink 25-25000 forintos ajándékutalványt nyertek.

Felkészítő tanáruk: Ferenc Tamásné


2016. szeptember 24. - "Én mesémet adom neked" pályázat

2016. szeptember 24. - "Én mesémet adom neked" pályázat

A tízéves múltra visszatekintő "Én mesémet adom neked" pályázat "Mesém" címmel hirdetett korosztályos meseíró és illusztrációs pályázatot. Nagy Julianna 10.a osztályos tanulónk Szélvész, a pökhendi sárkány című meséjével és hozzá készült illusztrációjával a 14-17 éves korosztályban nyújtotta be pályázatát.

2016. szeptember 24-én került megrendezésre a 2016-os Mesém című meseíró és illusztrációs pályázat díjátadója és ünnepélyes könyvbemutatója Budapesten a Magyarság Házában. A könyvben megjelent Nagy Julianna 10.a osztályos tanulónk Szélvész, a pökhendi sárkány című meséje és hozzá készített illusztrációja.

A mese és az illusztráció elektronikus formában az alábbi oldalon is olvasható.

Felkészítő tanára: Herperger Anita


Egri Ward Mária Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola

 3300 Eger Kossuth Lajos utca 8.  Telefon: +36 36 312-190